A 2011-ben alapított Napkő Projekt egy nyitott zenei társulás. A létrehozott műsorok önálló életet élnek. A színpadon énekelt, azaz megzenésített versek, saját szövegű dalok, és sajátos feldolgozású népdalok szólalnak meg. A Napkő műfaja: világzene.
Bár a Napkő zenészei számára fontos a zene, céljuk az is, hogy minél több ember részesüljön - ha csak egy rövid időre is - abban az élményben és örömben, amely a zenészeknek az alkotás hónapjaiban már megadatott.

A Napkő Projekt zenészei:

Sólyom Tamás (gitár, ének)
Deme-Farkas Rita (fuvola, kaval, furulya, szájzongora, ének)

Önálló koncertként, irodalmi előadásként, közreműködőként, kiállítás megnyitókra, rendhagyó órákra, általános iskola 8. osztályos korosztályától nyugdíjas korosztályig.

 

Vissza a Hallgatható dalok oldalra

 

A szövegek és a zenék szerzői jogvédelem alatt állnak, így azok bármilyen engedély nélküli felhasználása, interneten, vagy egyéb módon történő részbeni, vagy teljes másolása, terjesztése, stb. büntetőeljárást von maga után. A teljes szerzői jog a honlap tulajdonosa, illetve más szerző nevének feltüntetése esetén a feltüntetett szerző birtokában van.